. Ma Auguszta napja van.
Legalizálták a gyermekmunkát Magyarországon
2012-04-13 14:05:15
Legalizálták a gyermekmunkát Magyarországon

Legalizálták a gyermekmunkát Magyarországon

Két törvénymódosítást is azért fogadtak el szerdán, hogy a Győrbe települt Audi gyárnak ezzel kedvezzenek. A kormány ugyanis az első osztálytól gyakorlatra küldi hozzájuk a szakmunkástanulókat, ezzel együtt kevesebb közismereti órát írna elő számukra. Nemcsak az Audi, de a Siemens is boldog a változtatásoktól, hiszen ezekkel a módosításokkal több százmillió forintot spórol nekik a kormány.


A most újra módosított szakképzési törvényt alig 4 hónapja fogadták el. A közismereti órák számának visszaszorításával a kormány azt éri el, hogy a szakképzésben résztvevő tanulók általános műveltségi ismeretei csökkennek, ami viszont a jövőjük szempontjából hátrányosan is érintheti őket, hiszen továbbtanulásra, illetve munkahelyváltásra így alkalmatlanná válhatnak – tekintettel arra, hogy a 4 hónappal ezelőtti módosítás már eleve csökkentette ezen órák számát, melyet most újból lentebb faragtak.

 

Ez a most elfogadott módosítás tulajdonképpen nem más, mint a gyermekmunka legalizálása. Ugyanis már a 9. osztálytól (15 éves kortól) hivatalosan dolgozhatnak a gyárakban a gyermekek úgy, hogy maga a gyár kizárólag a saját gyártási folyamataikra képezi ki őket. Ez viszont azt jelenti: más munkafolyamatban, teljes mértékben jártatlanok maradnak, választott szakmájukon belül.

 

Ezzel együtt, mint tudjuk, a közismereti órák számát csökkentik, így szinte mondhatni, ezek a gyermekek, akiket ez a módosítás érint, jövőjüket tekintve analfabétaként kerülnek majd az utcára, programozott robotemberekként. Nem fognak tudni leérettségizni, és saját szakmájuknak is csak egy kis szeletét ismerhetik meg.

 

K.T.A.

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>