. Ma Emma napja van.
Ha egy Felügyeletnek nagyon szűk a vizsgálati jogköre
2012-04-20 13:01:31
Ha egy Felügyeletnek nagyon szűk a vizsgálati jogköre

Ha egy Felügyeletnek nagyon szűk a vizsgálati jogköre

A Pénz- és Állami Számviteli Felügyelet (PSZÁF) körülbelül egy éve már, hogy érdemben alig válaszol egy-egy ügyfélpanaszra. Ezt a jelenséget okozhatják a vonatkozó törvénymódosítások, okozhatják a tehetetlenség könnyei az esetükben, illetve mindez együtt. A hozzájuk beérkező panaszok száma nő, ők pedig nincsenek törvényben felhatalmazva a hozzájuk érkező beadványok teljes körű, érdemi felülvizsgálatára.


Ezt tudta meg Szabó József is, a Hiteles Mozgalom (Hm) nevében feléjük intézett megkeresésének kapcsán. A Felügyelet válasza ugyanis több, mint elszomorító – a valóságot tárta föl.

 

A Hm kérdésében megfogalmazta először is azt: Hogyan fordulhat elő az a jelenség, mely szerint a THM törvényben bár meg van fogalmazva, ennek közzététele szintén jogszabályilag elrendelve kötelező a bankok számára, ám az a bankok honlapján mégsem található meg? – A PSZÁF válaszának lényege: a PSZÁF kommunikációjában ez szerepel, 2010. június 11 óta. ….

 

A Hm jelezve azt, hogy 60%-os emelkedést produkált az árfolyam, ennek ellenére a THM az évek folyamán ugyanakkora maradt. Kérdése az volt: ez hogyan lehetséges? – A PSZÁF válasza: a felügyeletnek nincs lehetősége megállapítást tenni, mert a kérdező nem küldött ehhez elégséges mennyiségű anyagot, nekik pedig ilyen adatok nem állnak rendelkezésükre.

 

A Hm vitat egy rendeletet és egy vonatkozó képletet a THM kiszámítása során. Kérdése az volt, hogy megfelelő-e a rendelet szövege, illetve a rendeletben szereplő képlet? – A PSZÁF válasza: a Felügyelet hatásköre nem terjed ki a jogalkotó által megállapított szabályok felülvizsgálatára.

 

A Hm észrevételezi és vitatja azt: a PSZÁF honlapján 99 jogszabály szerepel, mely alapján a munkájukat végzik, ám ezek között, sajnos nem szerepel a Polgári Törvénykönyv, és a THM rendelet. Kérdésük az: ez hogyan lehetséges, és mi lehet az oka? – A PSZÁF válasza: a PSZÁF működését előíró törvényben nem kapott felhatalmazást a PSZÁF arra, hogy a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal a bankok szerződéseit a polgári jogszabályok alapján vizsgálni tudja.

 

A Hm megkérdezte azt is: mire terjed ki valójában a hatásköre a Felügyeletnek, tekintettel arra, hogy az adósok általában azt a választ kapják tőlük: a Felügyelet ebben a kérdésben nem jogosult eljárni. – A PSZÁF válasza: vizsgálhatja a panaszkezelést, a kockázatfeltárási nyilatkozatot, az egyoldalú szerződésmódosítás szabályait (Hogyan, ha a Ptk. szabályok betartását nem ellenőrizheti? – a szerk.) a közép árfolyam alkalmazását és a konverziós díj alkalmazásának tilalmát. Ellenőrizheti a tisztességtelen piaci magatartás fogyasztók felé való tilalmának betartását is. Bírósági hatáskörbe tartozó ügyekben azonban vizsgálatot nem folytathat le, ilyen jellegű ügyekben nem dönthet.

Sajnálatos tény: alig van mozgástere a Pénz- és Számviteli Felügyeletnek ahhoz, hogy az adósok által panaszolt jogi visszásságokat, és esetleges banki visszaéléseket érdemben kivizsgálhassa, mégpedig minden részletre kiterjedően. Sajnálatos tény az is: azt a pici területeken, amelyeket még joguk van vizsgálni, hiába tárják föl az ott tapasztalható szabálytalanságokat, mert állásfoglalásuk, véleményük a munkájukat meghatározó törvény megfogalmazásában nem kötelező érvényű.

 

Magyarország, 2012. április – a kilakoltatások csúcsidőszaka.

 

K.T.A.



Utoljára frissítve: 2012-04-20 13:12:26

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>