. Ma Emma napja van.
A nőknek tenyészállatokká kell válniuk az állami kedvezményekért
2012-05-10 07:17:36
A nőknek tenyészállatokká kell válniuk az állami kedvezményekért

A nőknek tenyészállatokká kell válniuk az állami kedvezményekért

A kormány új baby-boomot akar, tehát rákényszeríti a nőket az újabb törvényeivel arra, hogy tenyészállatok módjára szaporodjanak. Igaz, az élet- és anyagi körülményeiket ehhez teljesen ellehetetleníti, de felkínálja cserébe azt, hogy az állam által nyújtott kedvezményeket hálából igénybe veheti.


Mi lesz azokkal a nőkkel, akik egészségügyi okoknál fogva nem képesek teherbe esni? Mi lesz azokkal a házaspárokkal, akiknél a férfi magtalan? Rájuk majd szabálysértési bírságot rónak ki?

 

„A középosztály gyermekvállalási forradalma” címmel állítottak össze egy olyan „szakmai” anyagot, amelyben az összes, cél eléréséhez szükséges törvénymódosítási javaslatuk összefoglaló jelleggel szerepel. Ebben kifejtik azt: „azok a nők mehessenek korhatár előtt nyugdíjba, akik több gyermeket szültek, mert ők a maguk részéről már megtettek mindent a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáért, és még mások helyett is állítottak elő munkaerőt.”


Vérlázító. Ezt a köznapi életben úgy hívják, strichelés, mert szintén pénzért történik a szexuális érintkezés. Gyermekcsinálás és gyártás projektet akarnak bevezetni, miközben nem szégyellik kijelenteni azt sem: „mások helyett is ÁLLÍTOTTAK ELŐ munkaerőt”. A gyermekvállalás csak munkaerő előállításnak minősül? Milyen országban élünk? Gyártósort esetleg nem készítenek ehhez a munkafolyamathoz? Ezzel együtt ledegradálják az anyaság jelentőségét, elveszik tőlünk a nőiségünket, megszüntetik családon belül a gyermekvállalás varázsát, hiszen már nem tervezhetjük, mi magunk, hanem kötelező jelleggel rá kell állnunk a gyártásra. Talán még normatervet is összeállítanak ehhez? Felhívom a figyelmet arra, hogy egy évben maximum csak egyszer tud szülni a nő. Hiszen 9 hónap a kihordás ideje (ideális esetben), ha nem történik komplikáció a terhesség alatt. Tehát 12 hónap alatt csak egyszer tud egy nő szülni. Vagy majd módosítják ezt a természeti törvényt is, és mélyenszántó törvénymódosítási gyakorlatukkal előírják a rövidebb kihordási időt a nők számára, programozott szülésekkel azért, hogy minél több gyermek szülessen, és meg tudjunk felelni a kormány elképzeléseinek?

 

 

 


Kérdem én és joggal: kedves kormány! Mi a fenére szüljön egy nő Magyarországon gyermeket?

 

 

 

 

 

A gyermekek jövőjét megalapozni képtelenség, mert agyonnyomnak bennünket az adóikkal úgy, hogy közben megvonják a szociális ellátásokat, csökkentik a keretet. Bújtatott áremelések, inflációt nem követő munkabérek. Adózunk már mindenért. Többszörösen megadóztatott munkabéreken kívül adózunk az üzemanyagért, a rezsiért, a beszélgetésért, az sms-ekért (hozzáteszem: mindez az ismerkedés fázisához elengedhetetlen volna, hiszen ismerkedés nélkül nem indulhat be a gyermek-gyártó projekt sem.)

 

Gyártsunk úgy gyermeket, hogy a GYES és a családi pótlék kettőse nem elég a havi pelenkaköltségre, lévén, sem a gyermekgyógyszereken, sem pedig a gyermekek ápolásához szükséges szereken nincs már állami támogatás, az árak szabadon választhatóak, és már megfizethetetlenek. Egy babakocsit megvásárolni annyiba kerül, mint venni egy robogót. Egy babaruha annyiba kerül, mint egy felnőtt kosztüm. Egy esküvő annyiba kerül, mint megvásárolni egy közművesítetlen telket. Egy gyermek kihordásának orvosi költségei, a szülés kifizetésével együtt annyiba kerül, mintha vásárolnánk egy személyautót. Mindezt természetesen az inflációt nem követő munkabérből kell megfizetnünk.

 

Emellett: a nőkről, ha kiderül, hogy gyermeket várnak, azonnal elküldik a munkahelyükről. Táppénzre nem mehet gyermekével, mert a fizetése felét sem kapja meg (táppénzként) arra az időre, amikor óriási költségei keletkeznek a gyermek gyógyszereinek kiváltásának okán. Egyébként sem szeretik azokat a munkavállalókat, akik a téli, megfázós időszakban szinte havonta táppénzen vannak a gyermekükkel. Javaslom, áthidaló megoldásként a kormány figyelmébe: ahhoz, hogy a gyermek-gyártási projekt jól beindulhasson, törvényben tiltsák meg Magyarország területén belül az influenzát, és a különféle hasmenéseket is!

 

Arra már nem is érdemes szót vesztegetni, hogy egy anya, gyermeke 3 éves kora után nem tud visszamenni dolgozni. Nemcsak a fentiek okán, hanem azért sem, mert akkora országunkban a munkanélküliség – még a kozmetikázott adatokkal együtt is-, hogy ezt megvalósítani fizikai képtelenség. Mondjuk, ha a kormány gyermek-gyártási projektje megvalósul, abban az esetben ez már nem fog gondot jelenteni, hiszen minden évben kipottyantunk egy porontyot, így a GYES időszaka sosem fog lejárni. Ezzel együtt a munkanélküliségi statisztika is javulni fog. …

 

Milyen jövőt is tudnánk biztosítani majd a gyártósoron született gyermekeinknek?

 

Taníttatni nem tudjuk majd, mert nemcsak tandíjas az oktatási rendszer, de elszálltak a tankönyvárak is. Egyetlen gyermek iskolakezdése annyiba kerül ma már, mint lakásunk fél éves rezsiköltsége. Kollégiumi elhelyezést nem tudunk majd megfizetni számukra, mint ahogyan a szükséges albérletet sem, a bejárás - lévén elvették az utazási kedvezményeket -, megoldhatatlan. Ha a gyermekünk megismerkedik valakivel, az esküvőt számára nem fogjuk tudni megfizetni, lévén, akkor még javában gyártjuk majd a gyermekeket, mi magunk is, törvényi előírás szerint, és az a pénz kell a picik gyógyszereire és pelenkájára. ...

 

Ha házasság nélkül költöznek össze majd, azt is csak nálunk tudják megtenni, hiszen lakást vásárolni nem tudunk számukra, mert addigra még mindig gyártjuk majd a gyermekeket, ez pedig akkorra már óriási egészségügyi problémákat fog maga után vonni, amit szintén saját magunknak kell finanszírozni, tekintve, hogy a várólistás helyeket szükséges megvásárolnunk, ha nem akarunk belehalni abba, hogy strichelünk a kormánynak.

 

 

 

... Jut eszembe: a strichelés, mint közérzetfokozó szolgáltatás, adóköteles az országunkban. Gyermekgyártási adót mikor szeretnének bevezetni?

 

 

... Még valami: a lányok az utcán fizetik a sápot a stricinek. A Magyarországon gyermekgyártásra kényszerített nők szintén fizetnek, mindenféle sápot a kormánynak. Stricivé vált a kormány? ....Csakhogy: az utcán leadott sápért azok a lányok védelmet kapnak. A gyermekgyártásra kényszerített nők ugyan kapnak-e, s ha igen, milyen védelmet a kormánytól?

 

Kis Virág




Utoljára frissítve: 2012-05-10 08:07:00

További híreink
Nyomoztasson a gyereke után
Legalábbis erre buzdít egy becsusszanó reklámlevél. A magánnyomozó vállalkozása garantálja, hogy felfedi az esetlegesen rossz társaságba keveredett kamaszok kapcsolatait,...
2014-10-13 23:14:12, Hírek, Publicisztika Bővebben
Civilek az EU-ban
Lotz Károly ex-miniszter, Csepel Díszpolgára, az OECD magyarországi nagykövete arról beszélt egy múlt heti, társadalmi párbeszéd témájában összehívott fórumon, hogy milye...
2014-10-08 20:34:57, Hírek, Publicisztika Bővebben
Nehéz a baloldaliaknak Gyömrőn – Választás 2014
Az országos 2014-es választásokon Gyömrőn, a baloldali összefogás és az LMP együtt 32%-ot ért el
2014-10-07 07:23:57, Hírek, Publicisztika Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>