Az 51 éves férfinél a tüdő daganatot több, mint 3 éve diagnosztizálták, a napokban meghalt. Története azért érdekes, mert a kormány rendeletei szerint nem volt beteg, pontosabban: rehabilitálhatóvá nyilvánították, és átképzésre küldték.

A tumor diagnosztizálásakor dió nagyságú volt, és nem lehetett műteni, a típusa és az elhelyezkedése miatt. A kemoterápiától minimálisan javult az állapota. Egy évig volt betegállományban, amikor megállapították: munkavégzést nem javasolnak neki. II. csoportos rokkanttá nyilvánította a szakértői bizottság.

2010-ben jött a kötelező felülvizsgálat, ezzel együtt a rokkantakra vonatkozó törvény módosítása is. A felülvizsgálatot végző főorvos a férfit rehabilitálhatónak nyilvánította, áttéve őt III. fokú rokkantsági csoportba. Ettől kezdve a rokkantnyugdíj helyett csak rehabilitációs járadékot kapott, és be kellett jelentkeznie a munkaügyi központnál. Itt felajánlották neki, hogy bár átképzést jelenleg nem tudnak számára biztosítani, de munkakörben elhelyezik. A helyi általános iskolában lett udvaros és mindenes.

A férfi mindössze 3 hónapig tudott dolgozni, mert hirtelen kezdett rosszabbodni az állapota. A kórházban megállapították: a diónyi daganat elérte a 14 cm-t, és még most sem műthető.

Újabb intenzív kemoterápiát kapott, ez már nem javított az állapotán. Annyira legyengült, hogy már szinte az ágyából felkelni sem tudott. A felesége otthagyta a munkahelyét, hogy férjét ápolni és ellátni tudja. Kérték a hivatalokat: a férj kapja vissza a rokkantnyugdíját. Ehhez azonban újabb felülvizsgálatra kellett utaznia. Mikor látták, hogy már tényleg alig él, novemberben megállapították az állapotromlását.

A határozat is megszületett erről. Igen ám, de a határozat kézhezvétele után a Nyugdíjfolyósító először megvonta a rehabilitációs járadékát, ám a rokkantnyugdíjat nem fizette ki.  Januártól tehát a házaspár teljes mértékben jövedelem nélkül maradt. A Nyugdíjbiztosító a folyamatos sürgető kérelmekre újabb és újabb szakvizsgálatokról szóló orvosi igazolásokat kéretett be. Március elejére sikerült meggyőződniük arról, hogy a férfi állapota valóban megfelel a felülvizsgálatot végző szakértői véleménynek. Ám rokkantnyugdíjat még akkor sem kapott.

A feleség felháborodottan kérte őket számon ezért: a válasz az volt: nem kaptak olyan szoftvert, amelyik alkalmas volna arra, hogy akit már egyszer kivettek a rokkantsági nyugdíjazási rendszerből, azt vissza lehessen helyezni. … Nyugtatgatták a feleséget: ne aggódjon, biztosan megérkezik már.

Mielőtt azonban az ellátás megérkezhetett volna, a férfi meghalt. Bankszámlájukat a hagyatéki eljárás befejezéséig zárolták. …

A Népszabadság számolt be erről a történetről, és egy szakértőt is megkérdezett a témában.

Dr. Petrássy Miklós orvos-ügyvéd válaszolt a megkeresésükre, aki elmondta azt, hogy sajnos, nem ritka ez az eset, ami a férfival és családjával előfordult. A törvénymódosítás óta eltelt időben ugyanis a nyugdíjfolyósítónál adminisztrációs problémák adódnak abból, hogy valóban nem juthatnak hozzá olyan szoftverhez, amellyel állapotromlás esetén a rehabilitációs járadékost vissza tudnák helyezni a rokkantnyugdíjasok nyilvántartásába.

Elmondta azt is: 2008 óta olyan bürokratizmus és lelketlenség tapasztalható a rokkantak ellátásból való kiszorításánál, hogy ez az eset, sajnos, egyáltalán nem példaértékű, egyre gyakoribb jelenség.

Az orvos-ügyvéd álláspontja szerint ennek a jelenségnek több oka is van. Egyrészt a médiában folyamatosan hangulatkeltés folyik a rokkantnyugdíjasok ellen. Hiszen mindenhol azt olvashatjuk, hogy vissza kell terelni őket a munka világába, vagy azt, hogy megvásárolták a %-ukat. Pedig a kormány ugyanígy megvásárolja a % értékeket. Csak lefelé viszonyítva, le nem írt főnöki utasítással.

„Miután a média és a politika a még dolgozni képes emberek körében elterjesztette, hogy a rokkantnyugdíjasok jelentős számban csalók, akik „a ti adóforintjaitokból akarnak élősködni”, ma anélkül lehet százezres nagyságrendben kiszórni az ellátásból embereket, hogy egyszer is odamennének tüntetni az Országház elé – mondja Petrássy Miklós. – Nyilván vannak csalók is, de ritkán hallani, hogy lelepleznék őket azzal az orvossal egyetemben, aki együttműködött velük a csalásban. A személyes tapasztalatom ugyan nem tekinthető reprezentatív mintának, de abból az derül ki: a megváltozott munkaképességű emberek döntő többsége kiszolgáltatott, szegény, beteg ember, akinek az érdekérvényesítő képessége a nullával egyenlő, s érdekérvényesítő képességüket az egzisztenciális félelmük is akadályozza.”

K.T.A.